Lehár Ferenc Nemzetközi Operett Énekverseny Gála
2010. május 10. 19:00
Adatlap
Műfaj: Operett-Musical Gála
Helyszín: Operettszínház
Bemutató: 2010. május 10.

Hat ország. Több száz jelentkező. Többfordulós megmérettetés. A legjobb primadonnák, bonvivánok és táncos-komikus-szubrett párosok. Ez a Lehár Ferenc Nemzetközi Operett énekverseny. A döntősök a magyar musicalélet sztárjaival lépnek fel május 10-én a Budapesti Operettszínházban!

Kilencedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt 2010. május 7-8-9-én, a komponista szülővárosában, Komáromban. A döntő utáni napon, május 10-én a nemzetközi operett-élet legjobbjai és magyar musicalsztárjaink közösen lépnek fel, ünnepelve a magyar zenét, a magyar zeneszerzőket, Lehár Ferencet és Lévay Szilvesztert!

Hat országból - Ausztriából, Csehországból, Szlovákiából, Oroszországból, Romániából és Magyarországról - több száz primadonna, bonviván táncos-komikus és szubrett jelentkezett a nemzetközi énekversenyre, melyet Komárom Város Önkormányzata és a Komáromi Városi Művelődési Központ Komárom Város polgármesterének védnöksége alatt, a Budapesti Operettszínház és az Európai Zenés Színházi Unió tagjainak együttműködésével hirdetett meg. Ez rekord a verseny történetében! Magyarországról is rengetegen, mintegy nyolcvanan érdeklődtek a verseny iránt.

A további előselejtezők az Európai Zenés Színházi Unió többi tagországának városaiban: Kolozsváron, Bukarestben, Pozsonyban, Prágában és Szentpéterváron zajlottak. A középdöntőt és a döntőt pedig Komáromban, május 7-8-9-én rendezik. Itt a versenyzőket a teljes nemzetközi zsűri meghallgatja, s dönt a végső eredményekről és a díjak kiadásáról.

A legjobbak mindannyian fellépnek a nemzetközi énekverseny gálaműsorában, május 10-én a Budapesti Operettszínházban is, ahol csatlakoznak hozzájuk a magyar operett- és musicalsztárok, hogy a legnépszerűbb dallamokat közösen adják elő. Természetesen felcsendülnek a legnépszerűbb áriák és duettek Lehár Ferenc operettjeiből, illetve a komponista "mai örököse", Lévay Szilveszter legnépszerűbb műveiből. Az 1996 óta több száz előadást megért Elisabeth-ből, a még mindig népszerű Mozart!-ból és a legújabb sikerből, a Rebeccából.

A gálaműsorban közreműködnek a Lehár Ferenc Nemzetközi Operett énekverseny döntősei,

valamint

Bereczki Zoltán
Faragó András
Dolhai Attila
Janza Kata
Nádasi Veronika
Oszvald Marika
Szabó P. Szilveszter
Szinetár Dóra.

Közreműködik a Budapesti Operettszínház Balettkara, Musical Együttese és Zenekara.

Vezényel: Makláry László

Rendező: KERO®



Frissítve: 2010. április 15. 13:41
A Budapesti Operettszínház a műsor- és szereplőváltoztatás jogát fenntartja!
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam,
irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
© 2008-2013, Minden jog fenntartva - Budapesti Operettszínház