|
|||||||||||||||||
Több mint 5 év, mintegy 400 előadás, közel 400 ezer néző!
A Budapesti Operettszínház legnagyobb sikere, amit nem lehet kihagyni!
A Rómeó és Júlia jelenleg is telt házak előtt fut a Pesti Broadway-n, s látható volt a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Pécsi Expo Center, a Debreceni Főnix Csarnok és a Soproni MKB Aréna hatalmas színpadán, több tízezer néző előtt.
A párizsi világpremier hatalmas sikerét követően a Budapesti Operettszínház 2004 januárjában mutatta be a musical magyarországi változatát KEROź rendezésében. Az előadás azonnal ovációt váltott ki. A produkció dalai felkerültek a rádiók slágerlistáira, a musical CD-je 2006-ban platinalemez lett, illetve a Szegedi Szabadtéri Játékokon a monumentális díszletek között, káprázatos jelmezekkel, 200 táncossal és statisztával, s a Budapesti Operettszínház sztárjaival DVD felvétel is készült.
A Shakespeare színműve alapján készült mű története mindenki számára ismerős. Gérard Presgurvic, a zeneszerző és egyben szövegíró, így nyilatkozott az alkotásról: "A Rómeó a világirodalom legromantikusabb és legtragikusabb darabja. Ennél jobb téma nem is kell egy jó musicalhez, hiszen van benne minden: gyűlölet, szerelem, félreértés, halál, esküvő, szabadság. Mindezen túl arra törekszem, hogy a Rómeó és Júlia ürügyén sok-sok új és aktuális érzést fedezzek fel magamban."
A 2013. április 10-i Rómeó és Júlia előadás az I. Budapesti Nemzetközi Operett-Musical Fesztivál keretén belül tekinthető meg.
Az eredeti jogok tulajdonosa, a Netanya-Servicios de Consultoria LDA engedélyével.
Magyarországi jogok: Pentaton Művész- és Koncertügynökség - Lőrinczy György
Gerard Presgurvic Rómeó és Júlia című musicaljét eredetileg a párizsi Palais des Congres-ben, Franciaországban mutatta be a Glem Gerard Louvin, 2001. január 19-én
Rendező: Redha, Díszlet: Petrika Ionesco, Jelmez: Dominique Borg, Világítás: Antonio de Carvalho
A Rómeó és Júlia nemzetközi képviselete: Netanya-Servicios de Consultoria LDA. Fax: +41(0) 22 994 49 08; e-mail: manager@netanya.pt
A Budapesti Operettszínházban 2004. január 23-án bemutatott előadás a szerző által jóváhagyott eredeti magyar változat.
|
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Lőrinczy György - Sikeres tanácsok után elnökségi tag |
| 2013. május 21. |
| 1 % |
| 2013. május 17. |
| Raktáros, analitikus könyvelőt keresünk |
| 2013. május 13. |
| Oszi Boszi Hódmezővásárhelyen segített |
| 2013. május 13. |
| Elmarad a Tavaszébredés előadása |
| 2013. május 11. |
|
||||||||||||||||||||
|
1% Elérhetőségeink Tömegközlekedés Parkolási lehetőségek Taxi Nyilvános információk Hírlevél fel- és leiratkozás |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| Elérhetőségeink | Impresszum | Médiaajánlat | Hírek | Jegyek | Műsor | Repertoár | Társulat | A színház | Ajánlatok |
![]() |
A Budapesti Operettszínház Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik. |
![]() |
A Budapesti Operettszínház a Magyar Állammal közszolgáltatási szerződést kötött színházművészeti szervezet. |

















































