Az eseményről tartott sajtótájékoztatón a programsorozat főszereplői vettek részt, azaz a tizenhárom Fővárosi Önkormányzat által fönntartott teátrum: a Budapest Bábszínház, a Budapesti Operettszínház, a József Attila Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Színház, a Madách Színház, a Mikroszkóp Színpad, az Örkény István Színház, a Radnóti Miklós Színház, az Új Színház, a Szabad Tér Színház, a Thália Színház és a Vígszínház képviselői.
Az eseménynek helyszínt adó Thália menedzserigazgatója, Kálomista Gábor köszöntötte az egybegyűlteket, majd mesélt a rendezvény létrejöttének körülményeiről: "Tavaly tavasszal találtuk ki, hogy a sikeres Múzeumok Éjszakája után legyen Színházak Éjszakája! A színházigazgatók egytől-egyig támogatták az ötletet, a Radnóti Színház pedig magára vállalta a szervezést. Köszönettel tartozunk a Fővárosi Önkormányzatnak, akik mind anyagilag, mind erkölcsileg maximálisan támogatnak minket."
![]() |
| Színházak Éjszakája - 2012-ben először |
![]() |
| Kerényi Miklós Gábor - KERO® |
Bár a programok főként este és éjszaka lesznek, kedvezve a gyerekeknek a Csillárteremben 16.30-tól 17.30-ig Zenés Mesesarokkal várja majd a kicsiket és nagyokat egyaránt Kékkovács Mara, Siménfalvy Ágota és Szabó Dávid.
20.00-tól kezdetét veszi Operett és Musical Maratonunk először a Raktárszínházban, majd a Nagyszínpadon - rengeteg különlegességet hallhatnak fellépőinktől. Sokan tőlük eddig még sosem hallott dalt adnak elő a nézőknek.
Mivel zsebszínházunk kapacitása véges, az érdeklődés viszont hatalmas, ezért úgy próbálunk kedvezni nézőinknek, hogy a műsor három blokkját már Nagyszínpadunkon lehet megtekinteni - előbbi helyszínre 99-en, utóbbira viszont 576-an férnek be! A program részletesen alább olvasható:
Raktárszínház:
20.00-20.45: Mészáros Árpád Zsolt, Vágó Bernadett, Szendy Szilvi, Peller Károly, Lukács Anita, Vadász Zsolt, Szulák Andrea, Bálint Ádám
21.00-21.45: Vágó Zsuzsi, Kerényi Miklós Máté, Janza Kata, Németh Attila, Kalocsai Zsuzsa, Vadász Dániel, Peller Anna, György-Rózsa Sándor
Nagyszínpad:
22.15-23.00: Szabó P. Szilveszter, Füredi Nikolett, Feke Pál, Siménfalvy Ágota, Oszvald Marika, Szabó Dávid, Náray Erika, Pirgel Dávid, Kocsis Dénes
23.15-00.00: Dolhai Attila, Fischl Mónika, Bordás Barbara, Boncsér Gergely, Kékkovács Mara, Homonnay Zsolt, Csengeri Ottília, Földes Tamás
00.15-01.00: Csonka András, Peller Anna, Nádasi Veronika, Szerényi László, Geszthy Veronika, Kádár Szabolcs, Vörös Edit
Az esti Cigányszerelem előadást követően, a Backstage nevű program keretein belül 22.00-től 23.00-ig három húszfős csoport abban a szerencsés helyzetben lesz, hogy betekintést nyerhet a kulisszák mögé, a Nagyszínpadon zajló műsor közben. Idegenvezetőik Csonka András és Peller Anna lesznek.
Ha már az Operettszínházról van szó, a programok közül nem maradhat ki valamilyen formában a nyolc éve futó sikermusical, a Rómeó és Júlia sem! Tánctanulásra invitáljuk vállalkozó kedvű nézőinket a Házi Színpadon 22.30-tól 24.00-ig, akik három, harmincfős csoportban sajátíthatják el az elhíresült mozdulatokat. Akik pedig mindebben a segítségükre lesznek, azok a darab ifjú tehetségei: Kocsis Dénes, Brasch Bence és Kerényi Miklós Máté, valamint Rogács László tánc- és játékmester, valamint Mirtse Réka koreográfus-asszisztens.
A Budapesti Operettszínház programsorozatát éjfél után, 1.00-től 2.00-ig a TESSÉK zenekar koncertje zárja színházunk Csillártermében. A formációban közreműködik: Bori Tamás - ének, zongora, Kedvek Richárd - basszusgitár, Földes Gergő - szólógitár, Pálfalvy Attila - dob, vendég: Földes Tamás.
Videóajánló a Kerényi Miklós Gábor - KERO® főigazgatótól és Bordás Barbara primadonnától:
Minden érdeklődőt szeretettel várunk a rendezvényeinken! Ehhez pedig nem kell mást tenniük, mint megvásárolni a belépésre jogosító karszalagot, melyet három kategóriába osztottak:
Felnőtt karszalag - 1700 Ft
Diák karszalag - 1000 Ft (diákigazolvánnyal váltható)
Gyerek karszalag - 100 Ft (6 éves korig)
A tizenhárom színházba érvényes karszalag március 5-étől megvásárolható a Budapesti Operettszínház Szervezési és Közönségkapcsolati Irodájában is, illetve az összes résztvevő teátrumban, a jegy.hu, s a www.szinhazakejszakaja.hu oldalon, ahol a részletes program is megtalálható. Az interneten vásárolt karszalag bármelyik színház pénztárában átvehető.
A programokra a kezdés előtt 1 órával kezdünk sorszámot osztani a sorban állóknak, az események - a szűkös férhelyek miatt - csak ezzel látogathatók. 1 sorszám 1 esemény megtekintésére jogosít, nagyszínpadi programjaink viszont szabadon látogathatók!
| Eseménydús ősz |
| 2013. június 10. |
| Újra 2Style tánc-workshop az Operettben! |
| 2013. június 4. |
| Szellemek márpedig léteznek... |
| 2013. június 2. |
| Pénztár - Szervezési és Közönségkapcsolati Iroda |
| 2013. május 31. |
| Bérleteink a 2013/2014-es évadban |
| 2013. május 30. |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| Elérhetőségeink | Impresszum | Médiaajánlat | Hírek | Jegyek | Műsor | Repertoár | Társulat | A színház | Ajánlatok |
![]() |
A Budapesti Operettszínház Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik. |
![]() |
A Budapesti Operettszínház a Magyar Állammal közszolgáltatási szerződést kötött színházművészeti szervezet. |


























