Már áll a Manderley-ház!
2010-03-10
Négy jelenetet ismerhettek meg a sajtó képviselői a Budapesti Operettszínház készülő Rebecca - A Manderley-ház asszonya című musicaljéből - egy héttel a premier előtt.
Ízelítőt adott a Budapesti Operettszínház a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében március 18-19-én bemutatatásra kerülő új produkciójából a sajtó képviselőinek. A Rebecca című Sylvester Lévay-Michael Kunze musical első felvonásának képei elevenedtek meg a Nagymező utcai teátrum nagyszínpadán, látványos és mozgalmas formában.
Az Elisabeth és a Mozart! című, Budapesten is sikeres zenés játékok szerzőpárosának darabja Daphne du Maurier regénye alapján készült - a közönség az ebből készül A Manderley-ház asszony című Hitchcock-filmre is emlékezhet.
![]() |
| Mészáros Árpád Zsolt-Bálint Ádám |
![]() |
| Bereczki Zoltán-Szinetár Dóra |
Kerényi Miklós Gábor - KERO®, a teátrum igazgatója, a produkció művészeti vezetője elmondta, hatalmas dolog, hogy már a harmadik Lévay-Kunze mű kerül az Operett színpadára. Hozzátette, bármennyire is készül a társulat a Rebecca - A Manderley-ház asszonya premierjére, az élet nem áll meg. Az operettes csapat most tért vissza Szentpétervárról, ahol egy nemzetközi gálán vettek részt, hétvégén pedig a Musicalmesék, a Rómeó és Júlia, valamint a Bál a Savoyban budapesti előadásai mellett a színház Sopronban vendégszerepel a Szép nyári nap című Neoton musicallel. De természetesen - ahogy a direktor mondta - a Rebecca áll az első helyen a prioritásai sorban, mely mely nem csak izgalmas krimi, hanem valódi musical dráma. "Korunk operája Lévay Szilveszter magyar származású zeneszerző és Michael Kunze műve" - így Kerényi Miklós Gábor.
![]() |
| Kerényi Miklós Gábor - KERO® |
![]() |
| Béres Attila |
Az előadás főtámogatói is beszédet mondtak a sajtótájékoztatón. A Nivea Visage forgalmazója, a Beiersdorf Kft. képviseletében Bartha Ferenc marketing igazgató beszélt arról, hogy már A Bajadérnál is remekül működött együtt üzleti szféra és kulturális intézmény. Grexa Liliána, a Tv2 vállalati marketing és kommunikációs csoportvezetője ugyancsak a múlt felidézésével kezdte, hiszen a kereskedelmi csatorna a Mozart! premierje óta támogatója a Budapesti Operettszínháznak. Mindkét szakember örömét fejezte ki, hogy újra egy nagyszabású produkció megszületéséhez járulhatnak hozzá.
![]() |
| Vágó Zsuzsi |
![]() |
| Nádasi Veronika |
![]() |
| Szabó P. Szilveszter-Polyák Lilla |
A sajtótájékoztató zárásaként az I. felvonás fináléját, vagyis a nagyszabású bált láthatták jelenlévők, melyben ezúttal két Mrs. Van Hopper - Szulák Andrea és Náray Erika -, két Julyan ezredes - Jantyik Csaba és Dézsy Szabó Gábor -, valamint Szabó P. Szilveszter, Vágó Zsuzsi és Polyák Lilla, illetve a Musical Együttes működött közre.
![]() |
| Náray Erika és Szulák Andrea (Fotók: Éder Vera) |
Még több fotó a Galériában!
![]() |
||
Mágikus Operett |
||
|
||
3900 Ft |
||
![]() |
| A Broadway Fesztiválon is emeljük a tétet! |
| 2010. szeptember 7. |
| Kedvencem - Lukács Anita |
| 2010. augusztus 30. |
| Egy nyár az Operett sztárjaival... |
| 2010. augusztus 25. |
| Még biztosíthatja előre helyeit a XXI. század zenés népszínházának 2010/2011-es évadjára! |
| 2010. augusztus 23. |
| Pénztár - Szervezési és Közönségkapcsolati Iroda |
| 2010. augusztus 23. |
| Elérhetőségeink | Impresszum | Médiaajánlat | Hírek | Jegyek | Műsor | Repertoár | Társulat | A színház | Ajánlatok | SHOP |
© 2008, Minden jog fenntartva - Budapesti Operettszínház























