|
||||||||||||||||||||||
A szentesi gimnázium drámai tagozatán érettségizett, majd a veszprémi Petőfi Színházban kisebb-nagyobb szerepekben játszott. Közben pedig a Toldi Mária vezette Vasutas Musical Stúdióban szerzett képesítést.
Foglalkozik fordítással, dramatizálással, színészettel, énekléssel, rendezéssel, vagyis a színház valamennyi szegmense érdekli. Nyolc éven át vezetett amatőr színjátszó csoportot. Jelenleg a Budapesti Operettszínház rendezője, korábban fordítóként már a Rómeó és Júlia, A Szépség és a Szörnyeteg, valamint a Rudolf című produkcióban is közreműködött. 2004 nyarán az ő rendezésében mutatták be a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Valahol Európában című musicalt, illetve ebben az évben volt ugyancsak az ő rendezésében a Szabó Magda regényéből Szemenyei Jánossal közösen írt Álarcosbál című musicaljének premierje.
2005 decemberében az Operettszínház Súgó Raktárszínházban rendezte a Jövőre, Veled, Itt! című előadást, 2006 nyarán a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Mária evangéliuma című rockoperát, 2007 márciusában pedig a Thália Színházban az Oltári srácok című koncert-musicalt. 2008-ban Szabó Magda Abigél című regényéből készíthetett az írónő külön engedélyével új magyar musicalt.
| A Broadway Fesztiválon is emeljük a tétet! |
| 2010. szeptember 7. |
| Kedvencem - Lukács Anita |
| 2010. augusztus 30. |
| Egy nyár az Operett sztárjaival... |
| 2010. augusztus 25. |
| Még biztosíthatja előre helyeit a XXI. század zenés népszínházának 2010/2011-es évadjára! |
| 2010. augusztus 23. |
| Pénztár - Szervezési és Közönségkapcsolati Iroda |
| 2010. augusztus 23. |
| Elérhetőségeink | Impresszum | Médiaajánlat | Hírek | Jegyek | Műsor | Repertoár | Társulat | A színház | Ajánlatok | SHOP |
















