|
||||||||||||||||||||||||||
A miskolci Egressy Béni Zeneiskolában tanult énekelni. 2003 novemberétől a Miskolci Nemzeti Színház énekkarának tagja. Több kisebb szerepet is alakított itt: Yamadori (Puccini: Pillangókisasszony), Nathanael (Offenbach: Hoffmann meséi). 2006 júniusától a Leggiero Énekegyüttes tenor szólistája.
2007 decemberében hatalmas sikerrel énekelte az Interoperett újévi gálakoncertjén Donizetti Az ezred lánya című vígoperájának hírhedt hét magas C-s áriáját. 2008 őszétől a Magyar Állami Operaház ösztöndíjasa, az Operabarát Alapítvány jóvoltából. A dalszínházban a Fidelióban debütált, majd számos kisebb szerepet énekelt a 2008/2009-es évad folyamán. Jelenleg olyan produkciókban látható, mint A trubadúr, az Anyegin, A bolygó hollandi, a Mefistofele, az Otello vagy A rózsalovag.
A Budapesti Operettszínházban számos gálán szerepelt, látható volt Ábrahám Pál Bál a Savoyban című operettjében Henryként, valamint 2010 októberétől Edvint játssza A Csárdáskirálynőben. Az előző évadban a Cigányszerelemben mutatkozott be Gábor szerepében, valamint Brecht-Dessau A kaukázusi krétakör című zenés drámájában is látható Szimon Csacsavaként. 2012 októberében a Marica grófnő Zsupánjaként lépett színre.
A Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekverseny bonviván kategóriájában első helyezést ért el 2010 tavaszán, 2011-ben pedig megkapta a fiatal tehetségeknek járó Marsallbotot.
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Lőrinczy György - Sikeres tanácsok után elnökségi tag |
| 2013. május 21. |
| 1 % |
| 2013. május 17. |
| Raktáros, analitikus könyvelőt keresünk |
| 2013. május 13. |
| Oszi Boszi Hódmezővásárhelyen segített |
| 2013. május 13. |
| Elmarad a Tavaszébredés előadása |
| 2013. május 11. |
|
1% Elérhetőségeink Tömegközlekedés Parkolási lehetőségek Taxi Nyilvános információk Hírlevél fel- és leiratkozás |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
| Elérhetőségeink | Impresszum | Médiaajánlat | Hírek | Jegyek | Műsor | Repertoár | Társulat | A színház | Ajánlatok |
![]() |
A Budapesti Operettszínház Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik. |
![]() |
A Budapesti Operettszínház a Magyar Állammal közszolgáltatási szerződést kötött színházművészeti szervezet. |

























