Alan Menken
A Szépség és a Szörnyeteg
Adatlap
Műfaj: Musical
Helyszín: Operettszínház
Időtartam: 2 óra 50 perc, egy szünettel
Bemutató: 2005. március 18.

A Szépség és a Szörnyeteg című musical több mint húsz éve hódítja meg az egész világ közönségét. A New York-i Broadway-n a siker akkora volt, hogy az 1994-es bemutató után 13 évig volt műsoron a darab. Alan Menken-Howard Ashman-Tim Rice musicaljének előadása, amit a Budapesti Operettszínház 2005 óta játszik, a BB Promotion meghívására több mint három éve járja Európa és főképp Németország nagyvárosait. München, Köln, Drezda, Mannheim, Düsseldorf, Bécs, Frankfurt, Baden-Baden, Lipcse, Hamburg, Zürich, Essen és Bréma városai után az egyik legelbűvölőbb musical, mindenki legnagyobb örömére, idén kőszínházában, Budapesten, az Operettszínházban is újra látható. A több mint 9 éve sikerrel futó produkció a budapesti előadások mellett, az elmúlt évadokhoz hasonlóan 2014/2015-ben is több hónapos német turnéra indul, hogy ismét több ezren tapsoljanak a magyar produkciónak szerte a világon.

A Szépség és a Szörnyeteg című családi musical a Disney egyik legsikeresebb, legelbűvölőbb meséjéből készült, az első olyan animációs filmből, amelyet Oscar-díjra jelöltek a Legjobb film kategóriájában. A film a Legjobb filmzene - amely azonos a musical zenéjével - és a Legjobb betétdal kategóriában két Oscar-, és különböző kategóriákban öt Grammy-díjat kapott!

A kedves és melegszívű Belle egy kis francia falucskában él édesapjával, akit egy nap foglyul ejt a szomszédos elátkozott kastély szörnyű ura. Hogy kiszabadítsa apját, Belle önkéntes rabságot vállal a fenevad otthonában, ám legnagyobb meglepetésére barátokat lel az elvarázsolt kastély életre kelt tárgyaiban. Segítségükkel lassan rájön, hogy a látszat csal: a szívtelennek hitt szörnyetegbe sokkal több érzés szorult, mint saját udvarlójába, az erőszakos és nagyképű Gastonba...


A Budapesti Operettszínház a művet a Music Theatre International-lal (421 West 54th Street, New York, NY 10019, tel: 212 541-4684, fax: 212 397-4684, www.MTIShows.com) kötött szerződés alapján, és az általuk rendelkezésre bocsátott hivatalos kottaanyag felhasználásával mutatja be.
Eredeti rendezés: Robert Jess Roth
Az eredeti előadás producere: Disney Theatrical Productions


 



Szereposztás
Homonnay Zsolt
A Szörnyeteg
Szabó P. Szilveszter
A Szörnyeteg
Kékkovács Mara
Belle, a Szépség
Vágó Bernadett
Belle, a Szépség
Németh Attila
Gaston
Peller Károly
Gaston
Oláh Tibor
Lefou, Gaston szolgája
Sánta László
Lefou, Gaston szolgája
Csonka András
Lángőr, a gyertyatartó
Bálint Ádám
Lángőr, a gyertyatartó
Földes Tamás
Perc úr, az óra
Petridisz Hrisztosz
Perc úr, az óra
Náray Erika
Teamama, a teáskanna
Nádasi Veronika
Teamama, a teáskanna
Méhész György
Csorbi a teáscsésze
Z. Lendvai Józsi
Csorbi a teáscsésze
Huj Péter
Csorbi a teáscsésze
Siménfalvy Ágota
Madame de La Nagy Komód
Vörös Edit
Madame de La Nagy Komód
Sz. Nagy Ildikó
Madame de La Nagy Komód
Dénes Judit
Madame de La Nagy Komód
Dénes Judit
Babette, a tollseprű
Vágó Zsuzsi
Babette, a tollseprű
Vörös Edit
Babette, a tollseprű
Csuha Lajos
Maurice, Belle papája
Bardóczy Attila
Maurice, Belle papája
Pálfalvy Attila
D'arque, elmegyógyász
György-Rózsa Sándor
D'arque, elmegyógyász
Közreműködik
Magasházy István
Péter Richárd
Balogh Bodor Attila
Pirgel Dávid
A Musical Együttes
A Színház Énekkara
A Színház Zenekara
A MÁV Pesti Broadway Stúdió növendékei
A Budapesti Operettszínház a műsor- és szereplőváltoztatás jogát fenntartja!
Szerzők*
Alan Menken
Zeneszerző
Howard Ashman
Dalszövegíró
Tim Rice
Dalszövegíró
Linda Woolverton
Szövegíró
KERO® - Kerényi Miklós Gábor
Magyar szöveg
Somogyi Szilárd
Magyar szöveg
Alkotók és stáb
Makláry László
Karmester
Somogyi-Tóth Dániel
Karmester
Silló István
Zenei vezető
Ernst Árpád
Mozgás
David Merlini
Látvány effekt
Lőrincz Sándor
Szcenikus
Gulyás Kiss Zoltán
Akciórendező
Szabó Erika
Koreográfus-asszisztens
Nagy Bea
Rendezőasszisztens
Niklai Judit
Rendezőasszisztens
Rogács László
Játékmester
Rózsa István
Díszlettervező
Túri Erzsébet
Jelmeztervező
Somfai Péter
Világítástervező
Duda Éva
Koreográfus
Böhm György
Rendező
Fényképalbum
A Szépség és a Szörnyeteg - 300. előadás
   
A Szépség és a Szörnyeteg Bécsben - backstage tour
   
Német turnén A Szépség és a Szörnyeteg - 2012 nyár
   
A Szépség és a Szörnyeteg - előadásképek
   
A Szépség és a Szörnyeteg - 200
   
A Szépség és a Szörnyeteg - premierfotók
   
A Szépség és a Szörnyeteg - sajtótájékoztatók
   
Kapcsolódó oldalak:
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam,
irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
© 2008-2013, Minden jog fenntartva - Budapesti Operettszínház