MAYA - BEMUTATÓ!

Több mint negyven évvel az utolsó bemutató után, november 30-ától látható a Budapesti Operettszínház egykori igazgatójának egyik legnépszerűbb darabja, Fényes Szabolcs népszerű revüoperettje, a Maya. A klasszikus operettekben megszokottaktól eltérően az előadásban a primadonna és a bonviván mellett két táncos komikus-szubrett páros szórakoztatja a közönséget, de nem ez az egyetlen különlegessége a produkciónak.


A történet rendkívül izgalmas, és részben egzotikus környezetben, Afrikában játszódik; megjelenik benne a francia idegenlégió, de a párizsi lokálok csillogó világa is. A zene különleges jellegéből adódóan pedig nemcsak az operett, de a musicalvilág sztárjai is megmutathatják magukat a produkcióban.

A címszerepet Fischl Mónika és Bordás Barbara alakítja, akik olyan elődök nyomában járnak, mint Karády Katalin, Honthy Hanna, Lehoczky Zsuzsa és Almási Éva. A két művésznő boldog, hogy a klasszikus primadonna szerepek után egy másféle zenei világba is kalandozhatnak, és A chicagói hercegnő után ismét egy táncosabb, bohémebb szerepet ölthetnek magukra. Videónkban ők meséltek az előadásról.

A Maya című revüoperett átdolgozója a rendező, Réthly Attila mellett a jogtulajdonos Gém György, G. Dénes György "Zsüti" fia, aki rendszeres szerzőtársa volt Fényesnek. A mostani előadás zenei vezetője Bolba Tamás.

A két Charlie-t Dolhai Attila, illetve Gömöri András Máté alakítja. Barbaraként Szendy Szilvi és Gubik Petra lép színpadra, aki ezzel a szubrett szereppel debütál az operett műfajban. Madeleine-ként Auksz Éva és Dancs Annamari mutatkozik be, mellettük Dixiként Kiss Zoltán és Laki Péter brillíroz. Brasch Bence és Kocsis Dénes formálja meg Rudit. Csuha Lajos és Oláh Tibor lesz a Varietéigazgató, Mészáros Árpád Zsoltnak pedig különleges szerepkombinációt talált ki Réthly Attila; az első felvonásban feltűnő Gorillát és Bambót, a vajszívű zenebohócot egyaránt ő játssza majd, szintén Gorilla lesz Laklóth Aladár, míg a másik Bambó szerepében Földes Tamást láthatják majd a nézők. Az előadás további szereplői: Petridisz Hrisztosz, Miklós Attila, Langer Soma, Péter Richárd és Csere László.

A koreográfus Lőcsei Jenő, a látványvilágért Khell Csörsz díszlettervező és Velich Rita jelmeztervező felel. A zenei vezető, Bolba Tamás mellett a másik karmester Dinyés Dániel, karigazgató Szabó Mónika. A hangszerelésben az előadás karmesterein kívül Fekete-Kovács Kornél és Podráczky Ákos működött közre.
A Budapesti Operettszínház fenntartója a Magyar Állam, irányító szerve az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)

X